Etka Anyó tanítása: harmónia az örökkévalóságban
Rohanó, mechanikus világunkban egyre gyakrabban érezzük, elveszítettük a biztos támpontokat, képtelenek vagyunk kapaszkodókat találni, és harmóniában, boldogságban élni önmagunkkal, környezetünkkel. Reggel a tükörből kialvatlan, nyúzott arc köszön ránk, fáj a derekunk, pedig még semmit sem csináltunk, kiszáradt a szánk, rossz a közérzetünk, zúg a fülünk, zavaros a látásunk, és percekig, az első adag méregerős kávéig csak kóválygunk?
Hajlamosak vagyunk mindezt külső tényezőkre fogni. Túl sok stressz ér bennünket, kizsigerelnek a munkahelyünkön, nyomorgat a család, bosszant a pénz utáni állandó lóti-futi. Nincs időnk magunkkal foglalkozni, figyelni testünk jelzéseit, rezgéseit, pedig valahol a szívünk legmélyén érezzük, mindezért saját magunk vagyunk felelősek, mi tehetünk mindenről.
Kártyikné Benke Etkától, alias Etka anyótól, a nevéhez fűződő nemzetközi jógaegyesület alapítójától nem a megváltást reméltük, csupán azért kerestük fel, mert kíváncsiak voltunk, neki 90 éves korában hogyan sikerült megőriznie szellemi, testi és lelki frissességét, vitalitását. Etka anyót hallgatva újra rá kellett jönnünk arra az alapigazságra, miszerint magunkat kell először megváltoztatnunk, és akkor környezetünk is változni fog. Az idős hölgy élete például szolgálhat mindannyiunknak.
"Mindig is beteges gyerek voltam" - meséli Etka anyó -, "szívritmuszavarral születtem, ideggyulladást diagnosztizáltak, gerincproblémák gyötörtek, egyszóval minden nyavalya elkapott. Ez mind és még egy sor egyéb betegség felnőttkoromban is elkísért. Az orvosok azt mondták, nincs segítség, meg kell tanulnom élni a fájdalommal. Ekkor találkoztam a fürdőben egy jól mozgó, kiváló testtartású úrral, aki elmondta, fittségét a jógának köszönheti. Felkerestem az általa ajánlott jógatanárt, Kenyeres Károlyt, és elmondtam neki, hogy gyógyíthatatlan beteg vagyok. Erre azt válaszolta: "Gyógyíthatatlan betegség csak kettő van: a lustaság és a szamárság."Mondanom sem kell, a jóga segítségével gyönyörűen rendbejöttem. Később minden elérhető keleti gyógymódot, jógairányzatot, harcművészetet elsajátítottam, de egyik sem elégített ki teljes mértékben. Mindegyikből hiányzott valami, s ez újabb megismerések felé űzött. Nélkülük nem juthattam volna el oda, ahol jelenleg vagyok."
Etka anyó szerint a jóga az ember, a természet, a kozmosz erői kapcsolatának megértése és a hozzájuk való alkalmazkodás képessége. A kozmikus erők most is éppúgy rendelkezésünkre állnak, mint évezredekkel ezelőtt. Földünk bármely részén éljünk is, mi emberek megkaptuk azt a képességet, hogy bármilyen társadalmi rendet alakítunk is ki, most is tudunk alkalmazkodni önmagunkhoz, egymáshoz és a ránk ható örök törvényekhez. Ez a velünk született állandó megújulás, továbbfejlődés képessége. Mindannyian rendelkezünk vele.

Egyetlen sejtként az anyaméhben azonnal tudtuk a létünket fenntartó friss oxigént összehúzódással és elernyedéssel felhasználni a rendelkezésünkre álló közegből. Születésünkkor a köldökzsinór elvágása után ismét visszakerültünk a kozmoszba. Felszabadult boldogsággal emeltük fejünket először hasra fekve a Nap felé, a fény felé. Rúgkapáltunk, majd ülve, előbb négy, majd két lábra állva frissen, üdén, fáradhatatlanul mozogtunk. Ha felnőttkorunkban is sikerül megőriznünk és újra alkalmaznunk a csecsemőkorban elsajátított, ősi légzési, mozgási, testtartási technikákat, akkor tulajdonképpen visszatalálunk önmagunkhoz, megingathatatlan belső békénkhez.
A csecsemők minden mozdulatot kidomborodó mellkassal, laza nyaki gerinccel a lapockaközből indítanak. Rengeteget feszítenek, lazítanak, így állandóan serkentik vérkeringésüket. Ezeket a képességeket felnőtté válva elnyomtuk magunkban, ezért most újra kell tanulnunk - szól Etka anyó egyszerű tanítása. Márpedig ha nem hagyjuk lazán mozdulni a törzsben a gerincet és a gerinc körül a törzset - akár tudunk róla, akár nem -, valamennyien mozgáskorlátozók/mozgáskorlátozottak leszünk. Görnyedt hátunk, helytelen testtartásunk hatására állandóan el van nyomva agyunk, szívünk, tüdőnk munkája. Gyenge a vérkeringésünk, ezért folyamatosan fáradtságot, kimerültséget érzünk, végtagjaink hidegek, betegségből betegségbe esünk.
"Az izmok váltakozó összehúzásával/elernyedésével járó gyakorlatokat bárhol, bármikor elvégezhetjük, külön időráfordítás nélkül frissen tudjuk tartani szervezetünket" - magyarázza módszerének előnyeit Etka anyó. "Ha a gondolatokat jó irányba tereljük, mindig jó társaság leszünk saját magunknak. Ha megértjük a természetet, önmagunkat és egymást, megértjük az életet is, és nem számoljuk rettegve a múló éveket. Szükséges megértenünk, hogy mi csupán kicsi részei vagyunk a végtelen erőnek. Testünk a látható anyag, amelyet ez a soha el nem múló, határtalan teremtő erő irányít. Az erő körülöttünk van, benne vagyunk, része vagyunk mi is. Nem lehet megszűntetni, minden egyes levegővétellel hozzájutunk. Idővel rájövünk, mi vagyunk e láthatatlan irányítói látható testünknek és hatalmat kapunk felette úgy, mint minden más látható anyag felett. Tőlünk függ, romboljuk vagy felépítjük, mozgékonyak vagy mozgásképtelenek, egészségesek vagy betegek leszünk. Ha hagyjuk működni bennünk a regeneráló erőket, nemcsak jól érezzük magunkat, hanem rugalmasabbak, mozgékonyabbak leszünk, s nemcsak derűt, vidámságot sugárzunk, hanem ezért szeretetet is kapunk cserébe embertársainktól. Jelképesen ezt így is megfogalmazhatnánk: a Nap nem jön fel és nem megy le, csak mi fordulunk el tőle. Ő ezért nem sértődik meg, és másnap ugyanolyan fényesen ragyog. Tanulhatnánk a Naptól."
Ilyen egyszerűnek tűnik az egész. Csak figyelnünk kell magunkat és újra felfedeznünk, megtalálnunk azt az elfeledett mozgást, testtartást, légzést, amellyel a világra jöttünk.
Az örökifjú Etka anyó lakásának falait tükrök veszik körül. A tanítványok és a Mester is rendszeresen itt gyakorolnak. Közel háromórás beszélgetés után - közben Etka anyó legalább tízszer figyelmeztet helytelen, megnyomorító fej- és testtartásomra - látván kíváncsiságomat és nyitottságomat, ravaszkásan mellemnek szegezi a kérdést: "Odajössz a tükör elé?"
Örömmel.
| Etka anyó, korunk szupernagyija |
|
2009.06.25. Képes Újság 
|
|
Még mielőtt a rajzfilmek kedvelői felkapnák a fejüket, Etka anyó nem egy újabb mesebeli csodalény, akit három dé-ben élvezhetünk a pláza mozikban, Ő egy valóságos, élő legenda, életmódja mindannyiunk számára példaértékű lehetne.
|
|
Született Kiskunhalason 1920 január elsején egy kislány, Benke Etka. Szüleinek már akkor valószínűleg ő volt maga a csoda, hiszen első szülöttként jött világra, megelőzve négy testvérét. Szívbetegen, nyitott gerinccel látta meg a napvilágot és még mielőtt mozoghatott volna, el lett tiltva mindenféle fizikai megterheléstől. Beteg volt, ám szülei igyekeztek mindent megtenni azért, hogy ennek ellenére az átlag gyermekek életét élhesse. Mint minden más korabeli társa, hat éves korától iskolába járt, szenvedéllyel végezte tanulmányait, mindenről mindig szeretett volna még többet megtudni. Főiskolás éveiben a művészetek, az irodalom és különböző világnézetek érdekelték, szorgalmasan tanult, de elmondása szerint a legtöbbet saját tapasztalataiból, autodidakta módon ért el. Betegségtudata végig kísérte gyermekkori éveit, fájdalmaival lassan kénytelen volt megtanulni együtt élni, az orvosok sosem bíztatták.
Meglepő fordulat
Napjainkban nagyon gyakori hogy az idős emberek, betegek sorsukat eképpen fogadják el. Ám nem minden esetben van ez így, Benke Etka, történetem főszereplője, kezébe vette életének irányítását, mert nem tudta elfogadni a betegséget és az orvosok lemondását.
Felkerestem őt telefonon, saját szavai tolmácsolásában szerettem volna hallani a csodálatos változás történetét. Ne feledjük el, mert ez már önmagában egy kisebb csoda, hogy a hölgy most tölti be kilencvenedik életévét. Emiatt kissé félve tárcsáztam fel mobiltelefonjának számát, azon töprengve közben, hogy melyik lehet a legalkalmasabb időpont, amikor nem alkalmatlankodom. A telefont egy végtelenül kedves, friss, fiatalos hangú hölgy vette fel, Benke Etkát kértem, mire azt felelte, "Én vagyok!"
- Zavarhatom, kedves?
- Kérlek, ne zavarj, hanem beszélgessünk, az ember csak saját magát zavarhatja. "Felelt a legnagyobb természetességgel és hozzátette, hogyha lehet, ne magázzam, mert nem szereti a műbeszédet.
Beszélgetésünk első percéből kiderült számomra, hogy minden konvenciót nélkülözve járja saját útját, talán ezért is sikerülhetett neki annyi minden.
Reggeli jóga a mezőn
Reggelente egy hozzá közel eső mezőn szokott jóga órát tartani, a friss levegő és a légzéstechnika segítségével így minden napja boldogan és üdén kezdődik, és ezt igyekszik másoknak is átadni, megtanítani.
A jógával lassan negyven éve foglalkozik.
"Egy napon, 55 éves korom körül, megelégeltem az orvosok kesergését, elhatároztam, hogy az életemet nem bízhatom másra, csak saját magamra. Ha már betegen kellett megszületnem és felnőnöm, miért is ne öregedhetnék meg egészségesen."
89 éves korára elsajátította az összes keleti gyógymódot, jógairányzatot. Sőt, kortársaival ellentétben, akik már csak az életükért küzdenek, ő inkább küzdősportok tanulásával foglalatoskodik.
"Minden emberben megvan a lehetőség a megújulásra, a fejlődésre egy életen át. A lehetőség bennünk rejlik, csak meg kell tanulni élni vele. Az emberi test könnyen felejt, és alkalmazkodik a rossz beidegződésekhez. Felnőtt korunkra elgémberedünk, hátunk meggörbül, testünk vérkeringése lassul, légzésünk helytelen. A jóga képes visszafordítani a folyamatokat, kiradírozni a hibákat. Ezért már az első pillanattól kezdve nagyon komolyan vettem tanulását, a változás hamar jött, egy évnyi kitartó munka után megszűnt a betegség tudatom, testem és lelkem fiatalodni kezdett, talán mára csak a nevem jelzi, hogy ugyanaz az ember maradtam."
A stressz méreg
Mivel sokan panaszkodunk, hogy reggel fáradtan ébredünk, nyúzottak és nyűgösek vagyunk, megkérdeztem Etka anyót, ő vajon hogyan szokott ébredni. "Frissen és boldogan." A válaszon nem lepődtem meg, de bevallom őszintén, életemben először kezdtem irigyelni egy 90 éves asszonyt. "Túl sokat foglalkozunk a körülményekkel, az időjárással, a munkahelyi megmérettetés okozta stresszel, a földet valamiféle beteges megfelelési vágy uralja, ahelyett, hogy saját belső szavainkra, testünk jelzéseire figyelnénk. Ez megmérgez bennünket. A boldogság, egy velünk született képesség, mindannyiunkban benne rejlik."
A testmozgás a legjobb plasztikai sebész
Napjainkban az orvostudomány egyik legdinamikusabban fejlődő területe, a plasztikai sebészet. Fiatalok és idősebbek milliói költik pénzüket testük átszabására, olykor horrorfilmekbe illő műveletre. Pedig egy kis odafigyeléssel és mozgással mind ez a tortúra elkerülhető. Etka anyó erre a tökéletes példa, aki a szikék ejtett kínok helyett a boldogságot és az egészséget választotta. Ezzel nem csak kívül, de belül is nagy változásokat hajt végre önmagán, nap mint nap, ott, ahol a plasztikai sebészeknek nincs hatalmuk. " A jóga segítségével olyan feladatokat tudtam elsajátítani, amelyek serkentik a vérkeringésemet, segítik szívem helyes működését, de ezek mellett gyakran végzek például tüdőtérfogat-növelő gyakorlatokat is, testem folyamatosan fiatalodik."
Ha ez még nem lenne elég, Etka anyó szabadidejében görkorcsolyázik, bordásfalon húzódzkodik és gyűrűn lóg. Én meg a neten, szégyenkeztem magamban!
Legyen az élet egy vidámpark
Ez a hölgy jó példa lehet mindannyiunk számára! Az életünkről és sorsunkról egyedül mi dönthetünk: választás és elhatározás kérdése, hogy mozgékonyan vagy lustán, vidáman vagy szomorúan, betegen vagy egészségesen élünk-e. A pozitív hozzáállás elengedhetetlen! " A Nap nem jön fel és aztán megy le, csak mi fordulunk el tőle, amitől ő nem sértődik meg, másnap ugyanúgy ragyog majd nekünk."
Mit is kívánhatna még az élettől, tettem fel neki ezt a sablonos kérdést, annak tudatában, hogy válasza nem csak annyi lesz, hogy "semmit aranyom"
"Mosolygós embereket mindenhol, vidámságot és egészséget a Földön."
|
|
Revai Sára
|
Etka Anyó tanításai és különleges módszere
2009. május 04. 00:00
Netriport - Sas Gabi
A jóga egy továbbfejlesztett formája, melyet egy magyar asszony dolgozott ki, a csecsemők, a kisgyermekek és más gerinces élőlények mozgásának megfigyelése után. De e módszer történetének alakulása nem ilyen egyszerű. Ki is valójában Etka Anyó, és hogyan szól az ő csodás története?
Mondhatni, véletlenül kerültem abba a bizonyos jóga-csoportba, és hogy őszinte legyek, először csak kíváncsiságból mentem el, nem vártam tőle semmi katartikusat. A családban többen küzdenek gerinc-problémákkal, így találtunk rá kezdetben az Etka-módszerre. Nekem nem lett volna szükségem rá, azonban egy alkalommal én is velük mentem az órára. Gondoltam, úgyis sokat a fáj a hátam a folytonos ülőmunkától, kell valami mozgás is, miért ne? Aztán egészen mást kaptam, mint amit vártam. És persze pozitív értelemben! A gyakorlatok nem nehezek, de mégis megdolgoztatnak, ezen felül szórakoztatóak. Az összes izmot, minden kis testrészt átmozgatunk, ha megfelelően végezzük őket, ráadásul serkentjük a vérkeringésünket, így még a hajunk, bőrünk szépségéért is teszünk! A zene kellemes, a különlegesebb gyakorlatok (melyeket már Etka Anyó tett hozzá a hagyományos jóga-módszerhez) értelmet nyernek, hiszen oktatónk folyamatosan magyaráz, biztat. Végül következik a meditáció, mely során tényleg sikerül teljesen kikapcsolni és a testemre figyelni? Pedig azt hittem, ez az egy biztos nem fog menni. Mégis, egy percig sem gondoltam arra, hogy pl. mi legyen az ebéd, hogy hogyan konvertáljam át azt a bizonyos fájlt, vagy, hogy min is kellene most éppen aggódnom? mert a halk beszéd, a meditációs zene segít kiszakadni legalább egy negyed órára a hétköznapokból.
Etka Anyó története és a módszer születése
Etka Anyó, Kártyikné Benke Etka néven 1920. január 1- én látta meg a napvilágot Kiskunhalason. Szívbeteg gyermek volt, életének további éveit (egészen 55 éves koráig) ebben a folyamatos betegség-tudatban élte. Sokféle tanítást elolvasott, még több féle módszert elsajátított, mely az emberi test és elme fejlesztésével foglalkozott, a csillagászattól elkezdve a tenyérjóslásig. Mindezt kezdetben azért, hogy teljes életet élhessen betegség és fájdalom nélkül, egészségesen. Aztán felfedezte - a csecsemők, a kisgyermekek és más gerinces élőlények mozgásának megfigyelése után - hogy azt a velünk született ősi, természetes légzést mozgást, amit minden más élőlény létezése végéig megőriz magában, - a kisgyermek is néhány évig, - mi emberek, a felnőtt korra elnyomjuk magunkban. Így született meg a módszer, mely mára Etka Jóga néven vált ismertté nemzetközileg, és melynek segítségével ezt az ősi képességet tudjuk kifejleszteni minden életkorban, hogy rugalmasak, frissek lehessünk. Ma már létezik az Etka Jóga Nemzetközi Egyesület is, és szintén elismert lett, sőt akkreditált intézményként is elfogadták az "Etka Jóga,mint erőgyűjtó módszert". Ennek segítségével az érdeklődő fiatalok, és a már dolgozó oktatók is elismertté váltak/válhatnak a jövőben, hiszen megnyílt egy új munkalehetőség előttük, a régebbiek pedig immár sportedzőként is dolgozhatnak.
Miben segítenek a különböző gyakorlatok?
A helyes, természetes légzés elsajátításán alapul minden. Ennek segítségével képes a szervezet megszabadulni a felhalmozódott salakanyagoktól, hogy helyükre tiszta, friss levegő áramolhasson, tele életerővel. Az izmok összehúzódását és elernyedését elősegítő gyakorlatsorok a vérkeringést serkentik, míg a természetes testtartás gyakorlása is fontos feladat. A gyakorlatokat sokszor egymásra támaszkodva, egymást segítve végezzük, fontos a kapcsolat a másik emberrel, ez szintén a pozitív szemléletet, gondolkodást segíti elő.
Végezetül Etka Anyó egyik gondolatával fejezném be, és mindenkit csak biztatni tudok, hogy próbálja ki az Etka Jógát.
Annyit kell csak tenned minden percben, mozduljál mindig természetesen! Nem lesz számodra soha nehézség megoldásra, benned a bölcsesség sohase feledd, minden művészet művészete, a lehetőségeinkkel való élni tudás művészete!?
Etka anyó a testünk használatáról
Az ősi mozgásforma a csecsemők képességeivel ajándékoz meg minket. Általa egészségesebbek és kiegyensúlyozottabbak leszünk, mint valaha.
netbulvar.hu
2008-04-02, 9:12
Amikor a testünket és a tudatunkat harmóniába szeretnénk hozni, a legtöbben azt tanácsolják "menj el jógázni". Megjegyezzük, elhatározzuk, hogy megismerkedünk vele, de akkor még nem tudjuk, mit is rejt ez a szó. Etka Anyó, ahogyan a legtöbben ismerik, 55 évesen talált rá a különböző jóga-irányzatokra. Idén szilveszterkor lesz 90 éves, de napjainkra ismét rendelkezik azzal a rugalmassággal, mozgásképességgel, amivel egy csecsemő. És ez még csak a figyelemfelkeltés volt, a többit mesélje el ő maga.
– Engem is elkápráztatnak a keleti jógamesterek és a shaolin papok bámulatos erőt, mozgáskészséget kifejlesztő képességeik. Például fel tudnak ugrani több métert a levegőbe és ott is maradnak. Ez az az erő, mely a bolygónkat megtartja, és a testünket is, ha arra van igényünk, hogy ezt a képességet fejlesszük ki önmagunkban – magyarázza Etka Anyó.
A karate mester szétveri tenyere élével a téglát, agyonüti a bikát, a tornász hármas szaltót ugrik a levegőben. Bármilyen sportot vagy táncot tanul meg az ember, elkápráztatja közönségét, ahogyan a betanult mozgás közben a testével bánik. De amint abbahagyja a produkciót, lejön a színpadról vagy a küzdőtérről, mozdulataiból máris hiányzik az ősi, vele született keresztező-mozgás. Ez azt jelenti, hogy a szív érzőközpontjából mozdul a gerinc és körülötte a törzs is.
Saját testünket korlátozzuk
Ha ezeket az ősi mozdulatokat elhagyjuk, akkor akár tudunk róla, akár nem, mozgáskorlátozók vagyunk. A pangó vérkeringés hatására romlik a szem, őszül a haj, esetleg megindul a kopaszodás, és rossz lesz a közérzet is. Annak ellenére, hogy különleges képességeket fejlesztettünk ki önmagunkban. Pedig számunkra a különleges, ritka adottságok nem nélkülözhetetlenek.
– Az idő múlásával felismertem, hogy mi emberek is úgy jövünk a világra, hogy képesek vagyunk frissen és rugalmasan használni a testünket, ott, ahol éppen vagyunk, külön időráfordítás nélkül, mint bármely más gerinces élőlény. Ezt a felismerésemet elkezdtem oktatni. Amikor az emberek észrevették, hogy másként tanítok, mint a többi irányzat képviselői, elnevezték Etka Jóga Erőgyűjtő Módszernek. Felismertük, hogy a jóga az ember és a természet közötti kapcsolat megértése, aki elsajátítja és gyakorolja, az összes szervét a helyére tudja tenni. Őssejtként cseréli a levegőt, ahogyan a csecsemők, és frissen tartja a vérkeringését.
Az elhanyagolt, de létfontosságú gerincszakasz
Az ösztönös légcserével az emberi test úgy reagál a levegőre, mint a szivacs a vízre. Ha a szivacsot összenyomjuk, akkor kimegy belőle a víz, ha elengedjük, ismét megtelik. Az emberi test ugyanígy viselkedik levegő hatására. Ha az izmokat összehúzzuk, sejtjeink kilélegeznek, a test térfogata enyhén csökken. Amikor pedig elernyesztjük az izmokat a sejtek belélegeznek, és a test térfogata enyhén növekedik. Aki az összes sejtjét egyszerre tudja oxigénhez juttatni, elűzi a fájdalmakat, megelőzi a betegségeket és jó lesz a közérzete.
Ehhez azonban arra van szükség, hogy a gerincnek ismét azt a szakaszát használjuk, amit csecsemőként ösztönösen mozgattunk. Ez a szív, lapocka területén található gerincszakasz, aminek segítségével néhány hónaposan hason fekvésből legelőször felemeltük a fejünket. A legtöbben helytelenül, nyaktőből akarjuk indítani a nyak mozgását, és még sorolhatnánk a hibákat, amit elkövetünk. A legalapvetőbb, amit el kell sajátítanunk, hogy természetes testtartásban a nyakszirti és a keresztcsonti csigolyáinkat súlyvonalba helyezzük. Figyeld meg, mi történik a testedben, ha felállsz. Ha összehúzod a farizmodat és a lapockákat, akkor észreveszed, hogy a mellkasod domborodik, a hasfalad visszahúzódik, és a fejed is visszakerül a helyére. Úgy érzed, a levegőnek egyenes útja van a testedben. Ilyenkor kerülnek helyére a szerveink. A hagyományos irányzatokban is remek eredményeket lehet elérni, sok-sok külön időráfordítással, de a velünk született képességeink használata külön időráfordítás nélkül, bárhol alkalmazható.
Csak rajtad múlik a javulás
A saját testünket csak mi tudjuk valójában helyrehozni, sem a masszőr, sem az orvos nem képes arra, hogy helyettünk pezsdítse fel a vérkeringésünket, vagy egy időben lecsökkentse az egész testünkben. Akinek fájdalmai vannak, azt jelenti, hogy bizonyos pontokon nem megfelelő a vérellátása. A vérkeringésünk tudatos felpezsdítésével a fájdalomérzetet meg tudjuk szüntetni. – Mióta így élek, eldobtam a szemüvegem, nem kell a hajfesték és egyetlen gyógyszer sem ment le a torkomon – magyarázza felismerésének áldásos hatásait Etka Anyó. Miért nem kell a hajfesték? Mert a fejbőrben is ugyanúgy megélénkül a vérkeringés, ezáltal az őszülő hajszálak visszanyerik eredeti színüket. Ha elszántad magad, hogy kipróbálod a módszert, hosszú folyamat lesz visszaszerezni a veled született képességeidet, de már az első alkalommal tudni fogod, mi az, amin változtatni kell. A vérkeringés frissen tartását az izmok összehúzásával és elernyesztésével lehet elérni. Mindegy, hogy szellemi vagy fizikai munkát végzünk vagy, hogy melyik kultúrához tartozunk, ez a módszer minden más irányzatban is óriási segítség. A velünk született képességek gyakorlásával egyre könnyebben érjük el eredményeinket, és ismét kialakul az egyéni táplálkozáshoz való igényünk. Frissek, rugalmasok, fáradhatatlanok leszünk és a többi ember támadásai sem hatnak ránk többé.
|
forrás:http://www.rtlhirek.hu/cikk/160499
Spárgázni tud, de takarítani nem szeret Etka anyó
delmagyar.hu
Kiss Gábor Gergely
2009.03.21. 16:00
Szeged - 90 évesen is gyűrűn tornázik, spárgázik, és a nap 24 órájában derűs Etka anyó. A saját nevével fémjelzett jóga megalkotója csak a takarítástól ódzkodik. A fiataloknak azt üzeni: szeressék magukat, egy elvesztett munkahely után pedig nem érdemes keseregni.
Egész alakos tükör a szobában, a háttérben szobakerékpár, az ajtófélfák között felszerelt tornászgyűrű lóg. A 90 éves Kártyikné Benke Etka, vagy ahogy mindenki szólítja, Etka anyó mindennapi munkaeszközei ezek.
„A testünk is látható anyag, tőlünk függ, hogy magabiztosan erőssé, egészségessé tesszük-e, és hogyan teremtjük meg a feldobott jókedvet doppingoló szerek nélkül" – hangzik hitvallása. A Medián felmérése szerint tizenöt éves mélyponton van a magyar közhangulat, a közvélemény-kutató által megkérdezettek 91 százaléka szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok. Hogy lehet ebben a stresszes, munkahelyet féltő világban fenntartani a jókedvet?
– Ha elvesztettem egy állást, biztos lesz jobb. Semmi sincs ok nélkül. Az én életemben is, ha nem úgy alakult valami, ahogy szerettem volna, mindig sokkal jobb következett – mondta a derűt mindenekfelett hirdető Etka. Az igen jó kondiban lévő asszony elmondása szerint napi 24 órában dolgozik. A helyes testtartást, levegővételt, az Etka-jógát kikísérletező nő oktatókat nevel módszeréhez, valamint összeállítja az ehhez szükséges tananyagot is. Legfiatalabb tanítványa 9 éves, a legidősebb, elmondása szerint, ő maga. Nemcsak mondja, mutatja is a gerinccsavarást, de ha kell, fejen áll a tornászgyűrűn, vagy nevetve megcsinálja a francia spárgát. Takarítani viszont nem szeret.
 |
Bámulatos, mire képes 90 éves korában.
Fotó: Karnok Csaba |
– Nem azért nem porszívózok, mert nem bírnám, de a tanítványaim mindig segítenek a házimunkában. Már a férjem is azt mondogatta: a világ legjobb felesége az övé, de azért lehetne egy kicsit háziasabb – mesélte nevetve Etka anyó. Módszere egyébként rendkívül egyszerű: csak úgy kell mozogni az embernek, ahogy azt csecsemőkorában tette. – Ahogy a csecsemő hason fekve felemeli a fejét, a lapocka közötti gerincszakasz állandó mozgatása, a tüdő térfogatának növelése, a vérkeringés fokozása fizikai és szellemi frissességet ad – mondta. Hogy bírja mindezt 90 évesen? – Ahogy akarom! Az erő kimeríthetetlen – magyarázza. Sok fiatalnak nincs jövőképe, fáradtak, unottak, rajtuk ül a világfájdalom – vetettük fel.
– A többség még nem találja helyét a világban. Ennek első lépése, hogy legyen önbizalmuk, biztonságérzetük. És szeressék saját magukat! Az öndicséret nem csúnya dolog. Ha magamat nem szeretem, a másikra figyelésem is hamissá lesz – vélekedett Etka anyó. Talán ennek a mérhetetlen pozitív életfelfogásnak is köszönhető, hogy március végétől szeptemberig 23 különböző életmódtáborban vesz majd részt Ásotthalomtól Törökországig.
Felmenti a tiniket
Mi a véleménye azokról a lányokról, akik az ásványvizet és a salátát részesítik előnyben, a csontsoványságot pedig trendinek tartják? – A fiatalok mindig a felnőtteket utánozzák. Nem nekik, a szüleiknek kellene változniuk – mentette fel a tiniket az életmód-specialista.
Ideál
Csillogó szempár, életvidám mosoly, fodros csipkeruha, magas sarkú cipő, kecses mozgás, megspékelve egy elegáns franciaspárgával, és mindezek mellett 90 év tapasztalatának bölcsessége. Egyszóval, hiteles. Két szóval: Etka Anyó
Nem kérdés hogy születésünk körülményei jelentősen meghatározzák életünket, személyiségünket. Így volt ez kilenc évtizeddel ezelőtt is, amikor szilveszter éjszakáján megérkezett erre a világra Benke Etelka, akit azonban már a következő év január 1-i születéssel anyakönyveztek, így egész életére jogot nyert ahhoz hogy fiatalabb legyen mint amilyen valójában.
Aki találkozott már Etka anyóval, és némi betekintést nyert mozgáskultúrájába, pontosan tudja hogy nem egy évet de nem is egy évtizedet, hanem annál sokkal többet letagadhatna korából.
Etka minden évben az Etka jóga mozgalom hiveivel együtt ünnepli meg születésnapját. Ezen a rendezvényen volt alkalmam találkozni és beszélgetni Vele.
A többórás műsor után frissen, üde tekintettel odajött hozzám a színpad szélére és az öltözőjébe hivott beszélgetni. Amíg keresztülhaladtunk az ünneplő sokaságon, csak annyit mondott: ?Kedvesem, remélem nem úgy fogunk beszélgetni hogy "Tetszik tudni". meg Mit tetszik gondolni?... csak semmi csókolom, rendben? " Szervusz Etka anyó! Rendben?"
ÁRADÓ SZERETETENERGIA
ideál: Rendben Etka anyó és Isten éltessen! Melyik volt életed legboldogabb születésnapja?
- Minden nap úrjaszületünk. Ma azért vagyok nagyon boldog, mert sok csodálatos ember jött el hogy együtt ünnepeljünk, és tőlük mérhetetlen szeretetenergia árad felém. Amikor ennyien vesznek körül az a jóeső érzés jár át hogy sok embernek tudok tanácsot adni, amit ha megfogadnak, akkor kiegyensúlyozottak, boldogok lesznek.
ideál: Te tudod a bologság titkát?
- Úgy jöttünk a világra hogy csecsemőként képesek voltunk egysejtként levegőt cserélni, rugalmasan, fáradhatatlanul mozdulni, frissen tartani a vérkeringését. Amint látod ez a képességünk nem múlik el a gyermekkorral, felnőttéválásunkor azonban elnyomjuk magunkban, de vissza is szerezhetjük ugyanakkor. Ennek a velünk született erőfelszabaditó képességnek a kibontakoztatását ma már iskolarendszerben tanitjuk. Mert igaz hogy az ember a legfejlettebb élőlény a Földön, mégis neki kell újratanulni azt amit tud. Amíg ép az agyunk, fejlődőképesek vagyunk. Ez a boldogság titka?
ideal: Úgy tudom, az életed második felében, 55 éves korodban léptél új útra, és ennek a váltásnak az eredményeképp születtek meg ma ismert tanításaid. Mi történt Veled hogy abban a korban amikor mások a nyugodt visszavonulás éveire készülnek, Te felfedezőútra indultál?
ideal: Most viszont gond nélkül megcsinálod a spárgát, ahogy ma bemutattad, nem viselsz szemüveget és a hajadat sem fested, ha jól látom...
- Miután megtanultam megszüntetni a fájdalmaimat, azzal hogy folyamatosan frissen tartom a vérkeringésemet, elhagyott a rossz közérzet, a hajfestékem, a szemüvegem. Én pedig elhagytam a húsféléket, mert úgy gondolom, hogy amelyik gerinces élőlény arra teremtetett hogy megegye a másik testét, az nem akarja megsütni és megfűszerezni. Megeszi úgy ahogy van. Sokáig ettem húst, de beteges is voltam.
ideal: Egyet értek veled, hiszen én sem eszem húst, de ha körülnézünk, azt azért be kell látnunk hogy nem minden húsevő ember beteges.
- Nézd, a helyes élet más mint egy csináld magad mozgalom. Mindenkinek egyénileg kell rájönnie hogy mi a jó neki! Aki jól érzi magát a testében, nincsenek merev izmai, és felesleges zsírsejtje, nem ideges, nem fáradt, az jól csinálja. De ha nem így van, akkor valamin változtatni kell.
ideal: Előző életedben, vagyis életed első felében mivel foglalkoztál?
- Mivel nem? Emlékszem gyermekkoromban mindig úgy képzeltem el magam felnőttként, hogy gyönyörű szép báli ruhában táncolok a színpadon. Mostanra jött el ez az időszak, és azért is tervezek magamnak és viselek ilyen fodros, csipkés ruhakölteményeket, mert annak idején erről álmodoztam. Nem csoda hogy régebben bármilyen munkába kezdtem, nem leltem benne hivatásra. A kislányom azt szokta mondani: "Te már minden voltál csak hajóskapitány nem..." Igaz, de még lehetek. Komolyra forditva a szót, munkakönyveim azért teltek meg hamar, mert mindenhonnan rövid időn belül elküldtek a betegeskedésem miatt. Az orvosok szerint gyereket sem lett volna szabad szülnöm. Azt mondták, hogy a szívbetegségem miatt egyetlen gyermeket sem leszek képes kihordani, de ha mégis sikerül, úgy sem fogom tudni megszülni, mert túl keskeny a csípőm a fiús medencecsontom miatt. Ám 30 éves koromban ellenállhatatlan vágyat éreztem hogy legyen gyermekem. Vállaltam, kihordtam és végül a császármetszést is kibírtam.
ideal: Nem tudom ez hogyan befolyásolta a nőiességed, de látom, a szemed még ma is úgy csillog, mint egy igazi csábító asszonyé. Az voltál?
- Nemrégiben két férfi beszélgetett rólam: "Etka anyó még 90 évesen is megdobogtatja az érző férfiak szívét." Mire a másik azt felelte: "Még mindig jobb, mintha megállítaná!"
ideal:Ilyen adottságokkal mennyire voltál hűséges feleség?
- Nekem a férjem az első és egyetlen férfi az életemben. Gyönyörű házasságban éltünk. Csodálatos dolog megtalálni azt az embert, aki valóban hozzánk tartozik. 64 éves volt, amikor elment a fizikai létből, és megtanította nekem hogy ásó, kapa, nagyharang sem választ el egymástól. Nem volt beteges, egy vérrög okozta elzáródás miatt elesett és nem kelt fel többé. Az utolsó percig olyan volt mint a nászéjszakán, és nemcsak fizikailag, hanem odaadó rajongásával és szerelmes szeretetével is. Visszatükröződtünk egymás sejtjeiben. Most is bennem van, velem van. Mivel a mélytudatunkban mindent elraktározunk, amit valaha is megéltünk, bármit képes vagyok visszaidézni amit megéltem vele. Amióta ráébredtem erre a képességemre, azóta tudom érezni az ölelését, a teste melegét, és majd 30 év távlatából a vele átélt orgazmust is képes vagyok megteremteni a tudatommal.
REJTEKHELY AZ EMBERBEN
ideal: A visszatekintés után nézzünk előre! Mik a terveid a következő évtizedre?
- Egy keleti legenda szerint az istenek összegyűltek hogy megvitsssák, hova dugják el az embernek azt a csodálatos képességét, amivel irányíthatja életét, tehát a testét, és a tudatát egyaránt. Azért akarták eldugni ezt a képességünket, mert féltek attól hogy ha felismerjük, visszélünk vele. Az istenek sorra vették a lehetséges rejtekhelyeket, magas hegyektől kezdve a Föld aljáig, de egyik sem tűnt jó ötletnek, mert tudták, az ember előbb utóbb úgyis mindenhová eljut. Ekkor megszólalt egy öreg, bölcs isten: "Rejtsük el magában az emberben, mert ott nem fogja keresni." Hátralévő időmben arra szeretném felhivni az emberek figyelmét, hogy csak saját magukban keressék a megoldást, mert ott van, és nem találhatja meg más, csak mi magunk.
- Ez hosszú folyamat volt, először különleges jógairányzatokkal ismerkedtem meg, aztán kipróbáltam más keleti mozgásformákat is. A testi felismerésekkel párhuzamosan különféle szellemi irányzatokat is felfedeztem, és közben rájöttem hogy a lehetőségeinket mindannyian megkaptuk, csak rajtunk múlik hogy mihez kezdünk vele. Mindezekre azért volt szükségem mert tele voltam szenvedéssel, betegséggel. Fel sem tudom sorolni, annyi bajom volt, köztük velem születettek, mint szívritmuszavar, nyitott gerinc, gerincferdülés, és mindaz a számtalan nyavaja, ami ehhez társult a fél évszázad alatt. Sokat szenvedtem a fájdalmaimtól, szemüveget hordtam, a hajamat pedig annyira ősz volt hogy festettem.
Sziegib Tímea
|